1985-ben érettségiztem, kaptam mellé egy villamosgép-szerelői szakmunkás-bizonyítványt is - tanáraim szerint nem igazán érdemeltem meg, mivel én voltam az egyébként kiváló iskola történetének legtehetségtelenebb diákja. Ez így is volt, de mivel magyar meg töri versenyeket nyertem szakmányban, elnézték.

Az érettségi évében utaztunk ki apámmal a svéd rokonokhoz, ahol az unokatesóm már az első nap felvetette, hogy ne menjek vissza: jó szakmám van, ott keresik, ő segít a cégén keresztül, és ha minden jól megy, három év alatt svéd állampolgár lehetek.

Nem igazán gondolkodtam el az ajánlaton - bár lenyűgözött, hogy akkor és ott vehetek banánt, ahol és amikor akarok -, és kb. azt válaszoltam, hogy kultúrafüggő vagyok, azért jelentkeztem magyar szakra az egyetemre, mert ott vagyok otthon - a gépek annyira nem érdekelnek.

Totál hülyének nézett.

Ma már én is magam.